Versikék

Az alábbi kis verset az utolsó könyvem, a Sebek ihlette :)

 Mit szerethetek

annyira benned?

Gyűrött arcod a párnám sarkán?

Vagy visszatartott

lélegzeted egy

vágyakkal fűtött éjszakán?

Tán nincs is rá szó,

sem jó magyarázat,

csak az érzés, mint egy vallomás.

Tiszta szemedben,

akár tó tükrén

látható igaz látomás.

Szivárvány

Akárcsak két dühös szülő,

a vad zivatar és az izzó nap,

egymás után indul útnak,

hogy az esős félhomályból,

fények libbenő táncából

építsenek színes hidat,

mint jelen kezdetén a múlt,

a végén pedig a jövő.

Szavak nélkül

Szavak nélkül hogy mondhatnám

El neked mit akarok?

Emojik a telefonon,

de én ennél több vagyok.

Ha figyelsz rám, látni fogod

azt is amit nem mondok.

Abból ahogy kezem tartom,

vagy ahogyan mosolygok.

Fáradt vagyok, vagy épp stresszes?

Így is úgy is vigyorgok,

de ha ismersz, nem verlek át,

hiába vagyok konok.

Nehéz szóban elmondani

azt amiket akarok,

ezért jó, ha szavak nélkül

is tudod, hogy ki vagyok.

Amikor a fűben
elterülve nézem
a lepkék színes seregét,
hallgatom a zöldbe
öltözött fákon
ülő madarak énekét.

Kicsit írok,

kicsit sírok,

közben mindenkit

kinyírok.

Mit tennél, ha fűszál lennél? Lengedeznél szélben? Eső után epekednél? Nyújtóznál a fényben?

Ha elmész és visszajössz, én befogadlak téged. Újra és újra, míg végül meg nem érted. A testnek fél lélekkel nem élet az élet. Ha hiányzom, megérted, hogy miről is beszélek.

A tél mérges, mert helyét a tavasz úgy veszi át a ravasz, hogy ő még akarna hideget és havat, de erejéből nem sokra, már csak záporokra futja.

A szerelem nem pillanat, perc, vagy óra, se nem megfogható, se nem időzóna. A szerelem vágy a közös élményekre, más szívébe látni egy egész életre.

Kell egy fényes paca. Na de hova? Csak oda, ahová a szíved elveszett nyoma zárkózik éjszaka.

Várj rám, ha elmegyek, egy nyári estén ott leszek, hol a hold kel a csillagok felett. Várj rám, míg nem jövök, lehet, hogy épp költözök, vagy sétálok a csillagok között.

Mi van, ha a színeid a fekete és fehér? Meglapulsz a fűben, mint egy kisegér? Hogy ki van a ruhában, más nem láthatja? Pedig egy szivárvány bújik meg alatta.

Ragyogj ha kérik, és akkor is ha nem! Magadat mindenek felett fogadd el! Nézz bele abba a tükörbe gyakrabban, amiben meglátod a színeket magadban.

Képzeletben fára mászok, egyik ágán majd megállok, és onnan nézlek ahogy a fények rajzolnak köréd árnyékot.

Két ceruza, két papírlap, mindkettő kezem rajzolgat. Jobb kéz érzi, a bal béna, mégis összeérnek néha azok a fránya vonalak, és a lap szélnél koccannak.

Láttál valaha gyönyörűt? Medrében csorgó patakot, méhet ami mézet gyűjtött, pókhálón fénylő harmatot. Hallottál már csodaszépet? A halkan suttogó szellőt, sötét szobában a csendet, mi megállítja az időt.

A reggel felcsendülő korai ébresztő, mint mohára lépő halk cipellő, hűs széllel évődő bárányfelhő, tengerben lebegő ejtőernyő, szívet melengető nyári eső, vagy csak egy reccsenő mamutfenyő.