Bejegyzések

Széljegyzet

Ez nem egy újabb regény vagy írásom, de úgy éreztem, szükség van arra, hogy kitegyem ide. Nemrégiben olvastam valakitől (a név most nem számít), aki adott már ki papír alapú könyvet, hogy szerinte senki se adjon ki a kezéből lektorálatlan művet, mert később szégyenkezik majd miatta, ahogy ő a korábbi írásai miatt. Nem értek egyet vele teljesen, bár papír alapú könyveknél nyilván kicsit más a helyzet. (Amikor tele van hibákkal és tényleg vállalhatatlan még kezdőknek is, az persze más kategória.) Az írás egy folyamat. Ahogy megtanulunk beszélni, vagy az iskolában írni-, olvasni, vagy számolni, ezt is megtanuljuk, csak akarat és idő kérdése. Úgy érzem, nincs okom szégyenkezni amiatt, hogy három év alatt tizennégy regényt írtam. Ahogy amiatt nem szégyenkezem, hogy hogyan olvastam vagy számoltam kisiskolás koromban, úgy emiatt sem fogok. Talán fejlődök még, de ha nem, attól még ez is én vagyok. Nem fogom másnak mutatni magam, és főleg nem teszek úgy, mintha tökéletes lennék, mert nem vagyok...

Bakancslistások

Zsuzsa, Éva és Nándi egy dologban hasonlítanak: mindhárman megözvegyültek. Mindegyikük élete megrekedt valahol, amin át kellene lendülniük, ezért közösen vágnak bele egy kalandba, ami egy olyan bakancslista kipipálásáról szól, ami hármójuk kisebb vagy nagyobb vágyait tartalmazza. Miközben sorban teljesítik a listán szereplőket, gyógyulnak a gyászból. Tanulnak egymástól és tanítanak egymásnak, közben barátságok és szerelmek szövődnek, míg szinte észrevétlenül lesznek egy család. Bakancslistások (325 oldal) (2025)

Sebek

Andor mindössze tizennyolc évesen próbál egyedül boldogulni családi háttér és barátok nélkül. Miközben végzi a középiskolát, munkát vállal, hogy el tudja tartani magát. Bár kívülállóként nem szól bele vitákba, egy iskolatársát többször is megmenti egymás után, végül felajánlja neki a segítségét. A törékeny Misa  eleinte nem bízik Andorban az őt övező rossz hírének köszönhetően, de idővel megnyílnak egymásnak, és a fiú által Andor új családra talál, a sebek pedig gyógyulásnak indulnak. Sebek  ( 338 oldal ) (2025)

Kis karácsonyi csoda

A regény nem a karácsonyról szól, sokkal inkább egy furcsa helyzetbe került párról, akik igyekeznek a körülményeknek legmegfelelőbb döntéseket hozni. Flóra és Szilveszter a közös életet választják két árván maradt gyerek miatt, de vajon tudnak-e barátként élni egymás mellett, közben két kicsit is terelgetni? Igyekeznek a munka és család közti egyensúlyt megteremteni, de a nem mindennapi együttélés néha egy igazi érzelmi hullámvasút a két huszonévesnek. Kis karácsonyi csoda  (186 oldal) (2025)

Portalan utakon 2. kötet: Márk és Luka

Hunor és Dávid új testben kezdik újra, de az új test nem jelent garanciát a könnyebb életre. Márk az energiájának köszönhetően hamarabb kapja meg régi emlékeit, így megkeresi vele egyidős párját. No de mit tehet egy hétéves egy másik hétévesért, aki nem is emlékszik rá? Később pedig hogyan küzdhetik le a köztük lévő feszültségeket, amiket épp az emlékek, vagy azok hiánya okoz? Egyáltalán le lehet küzdeni? Újra egymásra találhatnak, vagy ellentétek alakulnak ki, amelyek elválasztják őket egymástól? Dönthet-e jól egy tinédzser olyan dolgokban, amikben egy felnőttnek is nehéz volna? Na és egy új kezdet mekkora teher, ha nem tartják be a szabályokat? Márk és Luka (332 oldal) (2024)

Portalan utakon 1. kötet: Hunor és Dávid

Hunor gyógynövénykertészként dolgozik saját vállalkozásában. Már húsz éves barátság fűzi a 62 éves Micihez, aki bizonyos szempontból kettős életet él. A férfi balesete után azonban kiderül, hogy kettőjük sorsa már sok-sok évvel korábban összefonódott. Míg a nő beavatja titkaiba, felkészíti arra, hogy átvegye tőle a stafétát. Mire azonban Hunor észbe kap, Mici eltűnik az életéből, bár nem hagyja magára. Az erő amit a nőtől kap, nem csak erősebbé teszi, de megbonyolítja az addig nyugodt mindennapjait. Miközben ismét rátalál a szerelem -ami alaposan felkavarja nem csak őt, de a  kitűzött célja felé vezető út "porát" is-, szembe kell néznie halandóságával. Mi az ember? Csak egy test, vagy annál több? Talán egy szimbiózisban élő két külön létforma? Sok kérdés, amire a férfi is választ keres, közben pedig súlyos döntéseket hoz. Hunor és Dávid (403 oldal) (2024) A regény egy elmélkedés életről, halálról, de legfőképp a halál utáni életről, az újrakezdésről, a miértekről és hogyan-o...

Szárnyalj szabadon!

Izi a 18. szülinapja és szakítása után elhatározza, ezentúl kizárólag átlagos fiúkkal randizik, aztán gyorsabban találkozik Áronnal, mint azt gondolta volna, és szuper sebességgel esik bele. Eleinte nem csak arról nincs fogalma, hogy ki a fiú valójában, de a problémáit sem ismeri, ezért keményen kell küzdenie azért, hogy vele maradjon, de határozottsága és nyitottsága lerombolja a falat, amit Áron maga köré épített. Szárnyalj szabadon! (203 oldal) (2024)

Mások

Robi és Rimó gyermekkori legjobb barátok, akik sok év után Robi esküvője miatt találkoznak újra. A rég történtek és az okozott fájdalmak azonban talán mégis kettőjük közé állnak. Miközben próbálnak a család és a titkok közt lavírozni, és újra bizalmat építeni egymás iránt, egy váratlan esemény ver éket közéjük ismét. Hol vannak a megbocsátás határai? Mennyit bír el egy emberi kapcsolat? Mások (320 oldal) (2024)

Sárga frézia

Léna egyetemista lányával költözik egy kisvárosba és nyit új virágüzletet. Senki sem tudja költözésének valódi okát, még lánya sem. A nő hosszú évekig tartó nyomozásának eredményeképp úgy tűnik, végre pontot tehet egy huszonhat évvel korábbi ügy végére. A véletlen gyorsan elé sodorja a megoldást, de ő türelmesen vár, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat, mikor szeretteivel megosztja óriási titkát, és végre igazságot szolgáltathat sérelmeiért. Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, és felvet újabb kérdéseket. Sárga frézia (302 oldal) (2024)

Éjféli csillagszórók

Kolos fiatal magyartanár, aki egy korábbi tette miatt kénytelen várost és munkahelyet váltani. Igyekszik beilleszkedni az új közegbe, újra magára találni, de úgy tűnik, ismét hibát követ el. Miközben betegségével is meg kell   küzdenie , egyik diákjának próbál segíteni, aki egyre közelebb kerül hozzá érzelmileg.  Egy zavaros első szerelem, amit Ágoston épp az érettségi évében, ráadásul a tanára iránt érez, teljesen felforgatja mindkettőjük életét. Mi lesz, ha az érzelmek átveszik az irányítást? Hogyan hozhatnak helyes döntéseket egy helytelennek tűnő kapcsolatban?  Éjféli csillagszórók (462 oldal) (2024)

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 6. kötet: Visszatérés

Egy újabb trauma után Geonu úgy dönt visszavonul,   és  bizonytalan időre kilép a rivaldafényből, más utat választ, ami testvéreit is elgondolkodtatja. Miközben a munka nagy részét átadják a tágabb értelemben vett családjuk jól teljesítő tagjainak, mind igyekeznek megtalálni az arany középutat a munka és a család közt. Míg Junu örökölt betegségével küzd, Amy párkapcsolati válságon esik át, ami később már nem csak a saját, de kisebb öccse családját is veszélybe sodorja. Visszatérés (313 oldal) (2023) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének befejező kötete.

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 5. kötet: Mesterhármas

Apjuk halála után a legkisebb testvért jobban megviselik a történtek, mint ahogy azt bárki gondolta volna. Geonu egyszerre küzd pánikrohamaival és másságával. Idő közben a két fiú bevonul a seregbe sógorukkal és testőrükkel együtt. Geonut kikezdik katonatársai, de gyorsan megtalálja a megoldást, amivel a saját és a többiek épségét is biztosítja. Miközben a fiú megéli az igaz szerelmet, bátyja egyre jobban aggódik miatta. Aztán egy újabb tragédia ismét térdre kényszeríti Geonut, amiből csak segítséggel képes újra felállni. A megoldás azonban  egyáltalán nem mindennapi, emiatt családja is fenntartásokkal fogadja. Mesterhármas (337 oldal) (2023) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének utolsó előtti kötete.

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 4. kötet: Lézerfények

Amy elhagyja a családi fészket amint nagykorú lesz, hogy biológiai apjával éljen és szerelme közelében lehessen. A tragédiák azonban őt sem kerülik el, így tervei egy részéről le kell mondania. Junu személyesen is megismerkedik levelezőpartnerével, aki évekig titkolta kilétét. Pártfogoltjaik nemes gesztust tesznek a család felé, közben Amy, Junu és Geonu egyre nagyobb horderejű ötletekkel állnak elő, amiben Jiho igyekszik segíteni nekik. Lézerfények (288 oldal) (2023) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének 4. kötete.

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 3. kötet: Láthatatlan kötelékek

Jiho nem tud túllépni neje halálán, ahogy a többiek is nehezen viselik. Ezután egyszerre kell helyt állnia egyedülálló apaként, és híres sztárként is, miközben több projektbe is belevág barátaival és családjával. MJ-vel egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk, ami mindkét férfi számára hullámvölgyek és hegyek közti hirtelen váltakozást jelent. Míg Minjun és Dean magánélete is sínre kerül, Jiho közös pártfogoltjaikra és gyermekei karrierjére fókuszál. Láthatatlan kötelékek (309 oldal) (2022) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének 3. kötete.

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 2. kötet: Bungee Jumping

Mariannak választania kell a háza és hazája, valamint szerelme és családja boldogsága közt. Végül négy év után úgy dönt, szokásától eltérően merész lesz és beleveti magát az ismeretlenbe, ami sokkal nehezebbnek bizonyul, mint azt hitte. Miközben egy új országban, egy számára ismeretlen földrészen próbálja egyben tartani családját, megpróbáltatások sora vár rá és szeretteire is. Bungee jumping (326 oldal) (2022) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének 2. kötete.

BIZTOSÍTÓKÖTELEK 1. kötet: Kis lépések

Mariann egy magyar kisvárosban élő negyvenes évei végén járó nő, akit szíven üt kedvenc énekesének lefelé ívelő imázsa. Még ő maga sem sejti milyen lavinát indít el, amikor Annie álnéven próbál segíteni kedvencének az egyik közösségi oldalon keresztül. Miközben új barátokra   tesz  szert -akik nem mellesleg híresek is-, hihetetlen gyorsasággal talál rá a szerelem, ami egyben hatalmas változásokat hoz az életébe. Kis lépések (324 oldal) (2021) A BIZTOSÍTÓKÖTELEK egymásra épülő sorozatának, egy sztár család történetének első kötete, amely bevezeti az olvasót a kezdetekbe. Bár a kötetek önmagukban is olvashatók, a sorban olvasás előnye, hogy a visszautalások miatt jobban érthetők a történet összefüggései.

XY

  Benedek tervező mérnök, aki egy új városba költözik fiával. A férfi hihetetlenül gyorsan kezd vonzódni a fiatal, ugyanakkor nyers munkatársához, a cég építésvezetőjéhez, aki mindössze két dologgal foglalkozik a munkáján kívül, méghozzá nyolc éves kisfiával és a boksszal. Miközben összekuszálódott érzelmeit próbálja tisztázni, lassan megismeri Zsó valódi énjét, sötét múltját, nehéz jelenét. XY (172 oldal) (2023)

Sára

Sára régi nemesi családból származik, aki többre értékeli az árvák és elesettek segítését, mint a családjuk rangját és vagyonát. Dacolva az édesapjával, és kijátszva a vele kötött szerződést, titokban összeköltözik párjával, akivel egy aprócska faluban kezdenek új életet. Egy váratlan esemény után azonban egyszerre kell megküzdenie a magánéleti- és szakmai kihívásokkal is. Sára (187 oldal) (2022)

Borbolya

Bibi egy tizenéves kiskamasz nehéz családi háttérrel, egyszerű gyermeki vágyakkal, aki egyedül próbálja megállni a helyét a világban, de legalábbis az iskolában, miközben igyekszik túlélni a mindennapokat. Egy nap rendkívüli osztálytársat kap, aki talán kapaszkodót adhat neki az ólomsúllyal ránehezedő életében. Sikerülhet bárkit is közel engednie magához?  Borbolya (206 oldal) (2022)